KICSODA SZIVA IBOLYA?

Az Úton járó ember, író, blogger, aki már több mint 20 éve foglalkozik önismereti kérdésekkel a kultúra és a vallások világával. Mivel Magyarországon születtem és életem idejének javát is e helyütt töltöttem, rövid két éves Német területen történő tartózkodás kivételével ebből erdően hozzám az a vallási hagyomány áll a legközelebb és azt ismerem részletesen, mely ebben a kultúrkörben működött és működik ma is.  

Ugyanakkor nagyon sok más szakrális és gyógyítási kérdés is érdekel, valamint a filozófia és a tudományaink világa is,  az élet spirituális felfogása.  Itt vagyok, hogy segítselek eligazodni ebben a szerteágazó világában, mely egy lámpást tartó és az utat megvilágító ember nélkül egy olyan labirintus lenne, ahol eltévednél és elvesznél. Abban szeretnék segíteni hogy megtaláld a számodra megfelelő világlátást, és ez segítsen saját világod újraalkotásában, gyümölcsözővé tételében.

Jómagam az elmúlt 20 év során hivatalosan és szabadidős tevékenységek keretén belül is az e világot érintő kérdések tanulmányozásával töltöttem az időmet, ezért tudunk ezen az úton részben együtt haladni, ha van hozzá kedved.

Írásaim: A Zsigmond Király Főiskola vallástudomány szemléjében, academia. eu oldalon, és konferencia kiadványban jelentek meg.

Szeretettel, Ibolya

© 2017 Sacrális Medicina kísérő blog. Kezdj el élni!.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el